Huawei P50 elképesztő méretű kamerasziget
Az utóbbi időkben egészen brutális méretű kameraszigetek és kitüremkedések jelentek meg a legújabb okostelefonokon.
A meghatározó mobiltelefon gyártók körében trend lett követni azt az elvet, hogy nem elég tudni valamit, azt meg is kell mutatni: az elképesztő specifikációval összeállított kamera konstrukciók ennek az elvnek a jegyében minden modern telefonon hangsúlyos kialakítást kaptak, bezzeg a „régi” időkben ezek a szenzorok még elrejtve és teljesen belesimulva illeszkedtek a készülékdesignba. A divatot anno az iPhone 6-al kezdték, mára viszont a legtöbb mobilgyártó követi az Apple – korábban – sokat kritizált példáját.
A Hauwei P50-ről most kiszivárgott képek megerősítik azt az előzetes információt, miszerint a vanília Huawei P50 gigantikus méretű kameralencséket és kameradombot kaphat.
Waqar Khan által közölt képek betekintést adnak nekünk, milyen designra számíthatunk:
Úgy tűnik, hogy négy színből választhatunk majd: fekete, rózsaszínű, fehér és zöld, míg a várakozásoknak megfelelően egy középen elhelyezett lyukban foglal helyet a szelfie kamera egység.
A pletykák szerint a Huawei P50 hatalmas, 1 hüvelykes Sony IMX800 szenzorral érkezik, és bár a korábbi képek csak két nagy kamerát mutattak, most úgy tűnik, hogy négy nagy kamerát kapunk két nagy, kör alakú dudorba elhelyzve.
További lehetséges specifikációk közé tartozik a Kirin 9000 chipset, valamint egy 6.3 hüvelykes AMOLED kijelző és az üveglap készülékház.
Az alap P50 mellett természetesen lesz P50 Pro és P50 Pro Plus változat is – ezekről egyenlőre nem érkeztek képek – és a készülékek mindegyike HarmonyOS rendszert fog futtatni!
A 2019 óta fejlesztett operációs rendszer először egyébként az összehajtható Huawei Mate X2 telefonon fog bemutatkozni, akár már idén áprilisban.
A Huawei P40 után magas az elvárás a P50-el szemben:
- Google szolgáltatások hiányát nem sikerült eddig teljesen pótolni, remélhetőleg ez a jövőben javulni fog
- A 90Hz-es P40 után, ideje lenne követni a többi telefongyártó példáját és 120Hz-es kijelzővel piacra dobni a P50-et.
- Kijelző felbontás tekintetében QHD+ felbontás a minimum, mint pl. Samsung Galaxy S20 esetében
- az alap Huawei P40 telefonok csak IP53 védelmet kaptak, ezt a szintet ideje IP68-ra emelni a Pro50 széria esetében
- szintén kötelező elvárás a vezetékmentes töltés biztosítása, amit eddig csak a Huawei P40 Pro és Pro Plus változatok kaptak
Forrás: Waqar Khan