Az OpenAI vezetője beismerte: ő is fél a ChatGPT erejétől.

Az OpenAI vezetője beismerte: ő is fél a ChatGPT erejétől.

Frissítve:
2 perc olvasás

ChatGPT mesterséges intelligencia - valós veszélyt jelenthet

Sam Altman az OpenAI vezérigazgatója szerint valóban sok állás van veszélyben és őt is megijeszti egy kicsit a ChatGPT…

Az ABC News-nak nyilatkozó vezető elismerte, hogy jogos az emberek és vállalatok félelme és időben reagálnia kell mindenkinek a mesterséges intelligencia által előidézett változásokra.

ChatGPT és openAI intelligencia - veszélyes fegyver

„Ha azt mondanám, hogy nem félek, akkor vagy nem hinné el, vagy nagyon elkeserítené az a gondolat, hogy mit keresek ebben a pozícióban.”

 

Altman elmondta, hogy a mesterséges intelligencia sok munkahelyet helyettesíthet, de „jobb munkahelyekhez” is vezethet.

 

„A mesterséges intelligencia fejlesztésének oka az életünk javítása és ebből a szempontból, ez lesz a legnagyobb technológia, amit az emberiség eddig kifejlesztett.”

 

A 37 éves vállalkozó állítása szerint „rendszeres kapcsolatban áll” a kormányzati tisztviselőkkel, és azt mondta, hogy a szabályozó hatóságokat és a társadalmat be kell vonni a ChatGPT beindításába, így a visszajelzések segíthetnek megfékezni a széleskörű használatából eredő negatív következményeket.

Altman több korábbi tweet üzenetben is támogatását fejezte ki az AI szabályozása mellett, és azt mondta, hogy a szabályok „életbevágóak”, és a társadalomnak időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon „valami ekkora dologhoz”.

Az interjú idején jelent meg a ChatGPT legújabb – egyelőre fizetős – változata, a GPT-4 mely Altman szerint még függetlenebb és kreatívabb lett, mint az eddigi ChatGPT verziók.

A GPT-4 képes feldolgozni a képi információkat is, és sokkal részletesebb válaszokra és összetettebb kommunikációra alkalmas.

Megosztás:FacebookXFlipboard
StuffDigital

StuffDigital

A StuffDigital technológiai szerkesztőjeként, 2018 óta foglalkozom mobiltechnológiával, okoseszközökkel és digitális trendekkel.

Szakterületek: okostelefonok · Android és iOS · tech újdonságok · digitális szolgáltatások