Az Amerikában zajló rasszizmus ellenes tüntetéshullám hatására, a Sony elhalasztja a június 4-re tervezett játékkonzol bemutatóját.
A koronavírus-járvány miatt a tech cégeket is érintő gazdasági nehézségek után, most a súlyosbodó amerikai helyzet nehezíti, hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásába.
Mint ismert, egész Amerika szerte fellángoltak a tiltakozások az afroamerikai George Floyd halála kapcsán, aki a túlzott és indokolatlan rendőri intézkedés során vesztette életét.
A Sony ezzel a döntésével olyan nagy tech és játékipari cégek táborához csatlakozott (Apple, Google, Twitter, Amazon, Microsoft) akik így tiltakoznak a rasszizmus és erőszak terjedése ellen. A múlt héten például a Google halasztotta el legújabb Android rendszerének (11) bemutatóját, az EA pedig a Madden NFL 21 demózását törölte.
A Sony a következő nyilatkozatával indokolta döntését: „Bár megértjük, hogy a játékrajongók már nagyon várják a legújabb PS5 játékokat, úgy érezzük az idő most nem alkalmas az ünneplésre, a háttérbe húzódva próbálunk teret adni a fontosabb (tiltakozó) hangoknak”
— PlayStation (@PlayStation) June 1, 2020
A halasztás hírét azonban nem fogadták mindenhol kitörő lelkesedéssel és vannak, akik a döntés hátterében egyszerű üzleti haszonszerzést látnak.
Egy 2020-as pénzügyi jelentés alapján mindenesetre az várható, hogy legkésőbb az idei év végén a boltokba kerül a legújabb Sony játékkonzol.
A következő generációs Playstation a következő technikai adatokkal bír:
- CPU: 8x Zen 2 Cores (3.5GHz)
- GPU: 10.28 TFLOPs, 36 CU (2.23GHz)
- GPU architektúra: egyedi RDNA 2
- RAM: 16GB GDDR6/256-bit
- Memória sávszélesség: 448GB/s
- Belső tárhely: egyedi 825GB SSD
- Adatviteli sebesség: 5.5GB/s (nyers), 8-9GB/s (tömörített)
- Bővíthető tárhely: NVMe SSD
- Külső tárhely: USB HDD támogatás (PS4 játékokhoz)
- Optikai meghajtó: 4K UHD Blu-ray
Forrás: soyacincau.com